Szórakozás

Tóth Vera védelmébe vette a bántalmazott férfiakat

Az énekesnő szerint nagyon kevés szó esik arról, amikor egy férfinek kell félnie egy kapcsolatban.

Korábban a témában:

“Számtalanszor szidjuk a férfiakat, hogy mennyire gyarló gazemberek, hazudnak, verik az asszonyt, tékozlóak, szédelegnek jobbra-balra, de arról szinte soha nem esik szó, mikor a feleség teszi ugyanezt, mikor az anyapártiságot kihasználva törnek rá a férfi életére” – írta nemrég Tóth Vera a blogjában, aki most a lelkileg terrorizált, bántalmazott férfiak mellett állt ki.

Többen leírták Verának, hogy mennyire aktuális témával foglalkozott és tényleg valós a probléma, amivel foglalkozik.

“Ez a cikk nagyon szíven ütött,és nagyon köszönöm neked, hogy megfoglmaztad helyettem a problémát. Nekem a fiam járt így, anyaként ezt a helyzetet szörnyű volt és most is az végignéznem. Az én volt menyem pontosan ilyen, és sokáig tehetetlenül néztem, ahogy tönkre teszi a fiam, az unokáim és majdnem az én életemet is. A volt menyem testesítette meg a családon belüli erőszakot, verekedéssel, botrányokkal, őrjöngésekkel, állandó üvöltözésekkel, emberhez nem méltó mondhatom állatias viselkedéssel. 10 évig nem dolgozott, tartatta magát a fiammal és a családdal. Összekarmolt arccal, testtel, majdnem ideg összeomlással, remegő kezekkel költözött haza a fiam” – írta Éva, amire Vera is regált:

Fotó: TV2

“Nagyon köszönöm, hogy leírtad ezeket és én tudom ,hogy ez a probléma jelen van…Lehet engem támadni emiatt, de sajnos az én környezetemben is van legalább 3 olyan férfi, aki ebben szenved és sokszor mesélik el, mit éreznek, hogy élik meg…Ezért mertem leírni ezeket a sorokat és megerősítesz abban, hogy folytassam a blogomat… nagyon sok támadást kaptam, de nem tántorít el” – tette hozzá az egyre szexisebb énekesnő.

Címkék: tóth vera

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.