Szórakozás

Tagadja, hogy piásan vezetett

24.hu
24.hu

2013. 12. 23. 10:30

Azt ugyan elismeri, hogy néha a forgalommal szemben autózott Esztergomban, de a vodkásüvegeket nem húzta meg – állítja Marika néni.

Korábban a témában:

A száguldó nagyi, vagyis Barinka Rezsőné tagadja, hogy ittas lett volna, amikor a szembejövők sávjában közlekedett múlt szerdán az Esztergomot Doroggal összekötő főúton. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a rendőrök megállították és szondát fújattak vele, mert az anyósülésen megbontott vodkásüveg lapult. A Borsnak adott interjúban a tényeket nem tagadta:”… nálam volt a fiam néhány vodkás üvege, és éppen a boltba indultam, hogy visszaváltsam őket” –érvelt a lapnak. A lapnak úgy nyilatkozott a 71 éves Barinkáné Mária, hogy negyven éve van jogosítványa, azóta balesetmentesen vezet.

Kicsit beismert, kicsit nem

A rendőrség szerint az asszony nem tudta igazolni magát, az anyósülésen felbontott vodkás üvegeket találtak, s az alkoholszonda eredménye is pozitív lett. Az asszony ezzel szemben azt mondta a Borsnak, hogy nem ivott. Az viszont elképzelhető, hogy időnként átlépte a felezővonalat, mert nem látott ki rendesen a jeges szélvédőn. – nyilatkozta a Borsnak.

Az asszony szerint az egész ügy a szerencsétlen véletlenek sorozata, hiszen a vodkásüvegek miatt a rendőrök azt hihették, hogy ő is ivott. Ami mellette volt az ülésen, az nem alkohol, hanem ablakmosó folyadék volt. Ennek egy részét a szomszédjának a fia öntötte bele az autója tartályába, a maradékot oda tette maga mellé az anyósülésre. Szerinte erre hihették a rendőrök, hogy alkohol.

Majd a szakértő dönt

A Komárom-Esztergom megyei rendőrségi szóvivő szerint az idős asszonnyal szondát fújattak, ami pozitív lett, s ebben nem tévedhettek. – Büntető- és szabálysértési eljárás is indult a 71 éves sofőr ellen. Vérvétel is történt, s szakértő fogja majd megállapítani, hogy mennyi alkohol volt a szervezetében – tájékoztatott Racsné Galambos Gréta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.