Szórakozás

Nem jött be a 12 milliárdos kézi számla trükkje

Cukorgyar(430x286)(2).jpg (cukorgyár)
Cukorgyar(430x286)(2).jpg (cukorgyár)

Két és fél milliárd áfát igényeltek volna vissza.

Csongrád Megyei Főügyészség két ember ellen emelt vádat a Szegedi Törvényszék előtt abban az ügyben, ahol egy fiktív számla után 2,5 milliárd forint áfát próbáltak visszaigényelni és ezzel megkárosítani az állami költségvetést.

A vád szerint az elkövetők megállapodtak, hogy cukorvásárlással kapcsolatos együttműködési szerződést kötnek, melyben mintegy 9 és fél milliárd forint plusz áfa közvetítői díjat kap a szegedi székhelyű cég.

Az eladónak nem volt ennyi cukra, és sem a beszerzéséhez szükséges tőkével, sem megfelelő gazdasági kapcsolatokkal nem rendelkeztek. A nyomozás során kiderült, hogy kizárólag a hamis számla alapján történő adó-visszaigénylés volt a céljuk. Az áfát azonban nem sikerült a kézzel írott számla után visszakapniuk, mert a NAV kiszűrte a hamis dokumentumot.

Az ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete miatt börtönbüntetés kiszabását kéri az ügyben, melyben a vádlottak ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.


fotó: NAV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik