Szórakozás

Kovács Ági: Lelkileg és fizikailag is padlón voltam

Az úszónő padlóra került, amikor Amerikában élt, itthon viszont rengetegen segítették, ami segített, hogy magára találjon.

Kovács Ági ma is élénken emlékszik arra az időszakra, amikor sem testileg, sem lelkileg nem volt jó állapotban.

“Lelkileg és fizikailag is voltak olyan éveim, amikor padlón voltam, ezt nem akarom részletezni, de több okból is. Ilyenkor az ember könnyebben elkap mindenféle betegséget is, úgyhogy egyik betegségből a másikba estem. Lelkileg pedig nagyon nem voltam jól. ez egyébként az az időszak volt, amikor Amerikában voltam. Amikor aztán hazajöttem, és kiderült a médián keresztül, hogy nem vagyok jól, annyi segítséget én még életemben nem kaptam, és ez nagyon jó volt” – mesélte Joshi Bharat műsorának felvételén Kovács Ági.

Az úszónő azt is elmesélte, hogy kétéves kisfiukat nem tudatosan, inkább ösztönösen nevelik.

“A kisfiunkat a sikerorientáltság helyett inkább arra próbáljuk nevelni, hogy megélje a sikereket. Nálunk mindig tapsvihar van, mi nagyon sokszor megdicsérjük őt. Ezáltal neki nagyon nő a kis önbizalma, és én ennek nagyon örülök. Azt szeretnénk, hogy lássa, hogy ha valamit ő nagyon jól teljesít, annak mi nagyon örülünk. egyre büszkébb és egyre jobban szereti megmutatni, hogy mit tud. Nem sarokban ülő típus, hanem szeret kiállni és megmutatni magát. Szerintem ez nagyon jó dolog. Én nem az a típusú anyuka voltam, aki amikor járni tanult, és elesett a gyerek, odarohantam és fölkaptam. Csöndben figyeltem, és arra biztattam, hogy állj föl egyedül” – tette hozzá Kovács Ági.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.