Szórakozás

Tereh békülne Bálint Toncsival

balint-antonia(1)(960x640).jpg (bálint antónia)
balint-antonia(1)(960x640).jpg (bálint antónia)

Bár Bálint Antónia megharagudott párjára, és korábban azt mondta, a saját útját járja és már nem is nagyon beszél Terehhel, a férfi reménykedik a kapcsolat folytatásában.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Bálint Antónia nemrég megjelent könyve – amelyben Sarka Katának is nekiment – miatt szakított másodjára is barátjával, Tereh Istvánnal. Az Első Emelet tagjának a vétsége az volt, hogy nem volt jelen szíve választottjának könyvbemutatóján.

“A bemutatón számítottam rá, és ezt pontosan tudta. Az ominózus napon, nem sokkal a kezdés előtt írtam neki egy üzenetet, kérdezve, hogy mikor érkezik. Azt válaszolta, hogy később, de arra kért, ne vele foglalkozzak, hiszen ez az én nagy napom. Lement a sajtótájékoztató, és csak a végén derült ki, hogy nem érkezett meg. Ezen berágtam, és eldöntöttem, hogy itt a közös történetünk vége, és bár egy idő után megérkezett, de én már nem hallgattam meg a magyarázatait. Azóta gyakorlatilag nem vagy csak minimálisan kommunikáltunk egymással” – mesélte Toncsi a Storynak.

Tereh István nem szívesen beszél a szakításról, különösen azért nem, mert nem gondolja, hogy kapcsolatuk végérvényesen zátonyra futott.

“Remélem, hogy idővel le tudunk ülni egymással egy nyugodt beszélgetésre, hogy elmondhassam az én érveimet is. Telefonon azért már beszéltünk egymással, és találkoztunk is. Bízom benne, hogy rövidesen megoldódik a dolog. Antóniát tényleg alaposan félreismerte mindenki a hadjárat miatt, ami ellene folyt és folyik. És tudom, hogy ez volt az egyik járható út számára. Én ismerem őt, így pontosan tudom, milyen ember. Éppen ezt az állhatatosságot szerettem meg benne, és azt, ahogyan a kislányát neveli. Mérhetetlen szeretet van benne, és egy idő után tud belőle adni is annak, akit a bizalmába fogad. Kifelé talán keménynek tűnik, de én sokszor láttam sírni az érdemtelen támadások miatt és a könnyei őszintének tűntek. Az igazat megvallva cseppet sem csodálkozom azon, hogy tüskéket növesztett. Én valamennyire a páncél mögé jutottam, ez nem volt könnyű, és időbe telt” – mondta el gondolatait a Storynak az Első Emelet tagja.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik