Szórakozás
balint-antonia(1)(960x640).jpg (bálint antónia)

Ismét szakított Bálint Toncsi

A volt szépségkirálynő egy látszólag jelentéktelen ok miatt dobta ki Tereh Istvánt.

Korábban a témában:

Bálint Antónia nemrég megjelent könyve – amelyben Sarka Katának is nekiment – miatt szakított másodjára is barátjával, Tereh Istvánnal. Az Első Emelet tagjának a vétsége az volt, hogy nem volt jelen szíve választottjának könyvbemutatóján.

Fotó: TV2

“A bemutatón számítottam rá, és ezt pontosan tudta. Az ominózus napon, nem sokkal a kezdés előtt írtam neki egy üzenetet, kérdezve, hogy mikor érkezik. Azt válaszolta, hogy később, de arra kért, ne vele foglalkozzak, hiszen ez az én nagy napom. Lement a sajtótájékoztató, és csak a végén derült ki, hogy nem érkezett meg. Ezen berágtam, és eldöntöttem, hogy itt a közös történetünk vége, és bár egy idő után megérkezett, de én már nem hallgattam meg a magyarázatait. Azóta gyakorlatilag nem vagy csak minimálisan kommunikáltunk egymással” – meséli az e heti Storyban Toncsi.

A Storyból az is kiderül, hogy Bálint Antónia miképp tervezi most a jövőjét, valamint Tereh is elmondja a véleményét az esetről.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Detail of water purification plant from industrial processes
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.