Szórakozás

Coming out: Támadták a melegek a főszereplőt

24.hu
24.hu

2013. 11. 26. 18:00

Hamarosan a moziba kerül Orosz Dénes Coming out című filmje, ami már a megjelenése előtt komoly ellenállást váltott ki a meleg közösségben.

Korábban a témában:

Karalyos Gábor Csányi Sándor meleg párját játssza a Coming out-ban. A színésszel a Marie Claire készített interjút. Karalyos nehezen tud mit kezdeni a negatív kritikákkal a melegek részéről, hiszen a filmet még be sem mutatták.

“Amikor belépett a köztudatba a híre annak, hogy készül ez a film, a meleg közösség egy része erős felháborodását fejezete ki. Ezzel nehezen tudok mit kezdeni. Főleg azért, mert eddig csak egy tesztvetítés volt, szinte senki nem látta a filmet. Mindenki úgy ítélkezik, hogy még nem is nézte meg a végeredményt. Az előzetes nyilvános már, de annak nem feladata, hogy két percben az egész film szellemiségét összesűrítve bemutassa. Ez a film pont az elfogadásról szól. Azt erősíti meg, amiben én is nagyon hiszek, hogy a szeretetnek nincs előjele. A szeretet egyszerűen jó. Az pedig mindegy, hogy ki, kivel, hol és hogyan éli meg, ha mindkét fél beleegyezésével történnek a dolgok. Dénes szerintem pont ezt akarta megfogalmazni. Mindegy, hogy ki vagy, kinek születtél, mit értél el az életben, ha harmóniában vagy önmagaddal. Ha vállalod önmagad, akkor élhetsz teljes életet” – mesélte az interjúban Karalyos Gábor, aki azt is hozzátette, ő a magánéletében sem szereti a címkéket.

A Coming out egyébként az első olyan magyar közönségfilm, amely a meleg témát boncolgatja, méghozzá nem mindennapi módon. A filmben ugyanis egy egy fordított coming out-ról van szó: egy meleg férfi fedez fel magában heteroszexuális érzéseket. A filmben egyébként nem lesz férficsók-jelenet,a rendező szerint ugyanis ezzel átlépnének egy határt, amit nem szeretnének.

karalyos-gabor(650x433).jpg (karalyos gábor)Fotó: Marie Claire

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Lyon, 2016. június 22.
Dzsudzsák Balázs örül a második góljának a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja harmadik fordulójában játszott Magyarország - Portugália mérkőzésen, Lyonban 2016. június 22-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.