Szórakozás

Lilu rosszul lett az X-Faktor végén

A műsorvezető az X-Faktor élő show-ja után hirtelen rosszul kezdte érezni magát, csaknem kiszaladt alóla a talaj. Egyszerűen leesett a vércukra, vagy netán babát vár?

A Blikk szerint az egész nap hősiesen, keményen dolgozó Lilun semmi nem látszott a stúdióban eltöltött órák alatt, tökéletesen látta el munkáját. Ezért is volt meglepő, hogy egyik pillanatról a másikra ilyen hirtelen megszédült. Szerencsére nem kellett orvost hívni a műsorvezetőhöz, néhány perc alatt összeszedte magát.

Fotó: munkatársunktól

“Mindössze annyi történt, hogy egész nap nem ettem, egészen egyszerűen elfelejtettem. Biztosan leesett a vérnyomásom vagy a vércukrom, ez lehetett a gond. Megszédültem, és hirtelen le kellett ülnöm egy kicsit. Utána ittam egy üdítőt, ettől jobban lettem, majd hazamentem, és ettem egy jót” – mondta a napilapnak a szerencsés génekkel rendelkező Lilu.

A ma reggeli Önöndítóban Istenes Bence is ezt támasztotta alá. “Korán beértünk a stúdióba, és annyira sok munkánk volt, hogy egyszerűen nem volt időnk enni. Mindig megbeszéltük, hogy majd rendelünk valamit, de sorra jöttek a feladatok. Nem történt egyébként semmi extra, fel van fújva az egész” – ecsetelte a rádióban Bence, akinek műsorvezetőtársa már egészen mást sejt a háttérben. István Dani szerint Lilu talán azért lett hirtelen rosszul, mert babát vár.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik