Szórakozás

Váczi Gergő megnősült

A TV2 műsorvezetője titokban tartotta, hogy esküvőre készül - írja a Best.

“Tíz hónapig készültünk rá titokban, és két hónapig csak a család és a legjobb barátaink tudták, hogy mi történt” – magyarázta a BEST magazinnak Váczi Gergő, aki büszkén mutatta meg gyűrűjét.

“A legnagyobb változást tulajdonképpen ez a gyűrű jelenti, eddig ugyanis soha nem hordtam ékszert, és ez az elején még zavart is. De ha netán elfelejteném felvenni, a nagyobbik lányom, Dóri – mint élő lelkiismeret – úgyis figyelmeztet rá reggel, amikor puszival és pacsival búcsúzom tőle” – tette hozzá a műsorvezető.

Hogy Gergő miért titkolta el az esküvőt és hogy kérte meg kedvese kezét, az az e heti BEST magazinból kiderül!

Fotó: TV2

Nemcsak a húszéveseké a világ

Nem kell elsietni a házasságot: volt egy pár, amely 30 éves kapcsolatot koronázott meg esküvővel. Jean Reednek ez az első házassága – nagy ügy, sok ilyen történet van. Azonban barátját, Ted Parsons 60 évesen ismerte meg, azaz a házasság 30 évvel később, 90 évesen következett el. Parsons, a háborús veterán ekkor 98 éves volt. “Ha letérdelve kértem volna meg a kezét, valakinek segíteni kellett volna felállni.” mondta a vicces kedvű újdonsült férj.

A hosszú házasság sem mindig a boldogság forrása: egy asszony 70 év házasság után ölte meg 98 éves férjét. A nő92 évesen nem sokat kockáztatott egy életfogyttal. Bertie és Jessie Wood 1972-ben házasodtak össze, és 36 év házasság után úgy döntöttek, elválnak. Házasságtörés állt a dolog hátterében? Bertie beleszeretett valakibe? Jessie kacsintgatott kifelé a házasságból? Akárhogy is, mindketten 98 évesek voltak.

Az olasz Antonio is úgy döntött, elválik. Az ok: házasságtörés. Rosa bizony megcsalta, la puttana. Bár az eset 1940-ben, csak 77 évvel később, 2011-ben derült rá fény (Antonio megtalálta a szerelmes leveleket). A 99 éves férfi nem habozott, elvált a 96 éves nőtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik