Szórakozás

Mentő vitte el Váczi Gergőt

Nyakmerevítőben szállították kórházba az Aktív műsorvezetőjét.

Váczi Gergő ugyan csak egy szimulációs gyakorlaton vett részt, a feladat mégis nagyon megviselte. A műsorvezető ugyanis úgynevezett fehér köpeny szindrómában szenved, ami miatt szinte retteg az orvosoktól.

“Sokszor próbáltam már kinyomozni, történt-e valami olyasmi a múltamban, ami miatt kialakulhatott ez a betegség, de egyszerűen semmi ilyesmire nem bukkantam. A kivizsgálások eredménye pedig az volt, hogy az amúgy normális vérnyomásom csak akkor magas, amikor mérik” – mondta a StoryOnline-nak a műsorvezető, aki azt is elmesélte, milyen tapasztalatokkal gazdagodott a mentőben nyakmerevítős betegként.  “A nyakmerevítő valami iszonyatos érzés, aki klausztrofóbiás, annak ez egyenesen katasztrófa lehet. A mentősök hihetetlenül profin vezetnek. Bár korábban végignéztem, ahogy a vezetéstechnikai bemutatón csúszkálnak, fordulnak, farolnak, amikor a mentőben feküdtem, mindebből semmit nem éreztem. Az én visszajelzésem pedig nagyon fontos volt, hiszen a legtöbb esetben akit szállítanak, ritkán van olyan állapotban, hogy beszéljen” – tette hozzá Gergő, akit egyszer már szállított mentőhelikopter is.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik