Szórakozás

Egy magyar faluban rejtőzik Károly herceg

Az utcán "Jó napot!"-tal köszön, kezet ráz a szénégetővel, a szakácsnéval pedig körcsárdást jár a konyhában - írja a Best.

Míg a világ számára a trónörökös az egyik legtekintélyesebb ember, van Erdélyben néhány magyar falu, ahol a helyiek számára ő csak “Csárli herceg”. Úttalan utakon, hegyeken át, erdő mélyén keresztül vezet egy rögös földút Zalánpatakra. Itt megszűnik minden zaj, csak a természet hangjait hallani. A helybeliek állattartással, földműveléssel foglalkoznak, hatalmas a szegénység, de van egy hercegük, aki évente egyszer-kétszer odautazik, és akit említve a faluvégi szénégetők és a tehenészlány is a lehető legtermészetesebben vágja rá: “Hogyne találkoztam volna vele!”

A ma megjelent Best cikkéből kiderül, hogy a mangalicát tenyésztő Károly herceg milyen közvetlen a helyiekkel. Állítólag szorgalmasan tanulja a magyar nyelvet, oda van az ételeinkért, és imád csárdást táncolni. A magazin fotósának még azt is sikerült megörökíteni, hogy ottartózkodásakor hol él és merre jár “Csárli herceg”.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.