Szórakozás

Osztálytársait terrorizálta egy általános iskolás fiú

ököl (öklöl)
ököl (öklöl)

Vádemelést javasol a rendőrség.

Az egyik szegedi általános iskola igazgatója tett bejelentést egy 15 éves tanulójuk közösségellenes magatartása miatt.

A fiú társaival rendszeresen agresszíven viselkedett, bántalmazta őket – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A diákok meghallgatása során kiderült, hogy osztálytársuk összesen 11 társát bántotta. A fiatalkorú gyanúsított beismerő vallomást tett, amelyben magatartását beilleszkedési problémáival indokolta.

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói az ügy iratait folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége miatti vádemelési javaslattal a Szegedi Járási Ügyészségnek küldték meg.

Jelek, amik arra utalhatnak, terrorizálják a gyerekünk

– A gyerek nem akar iskolába menni (megkülönböztethető a szokásos lustaságtól, illetve az iskolába járás kiváltotta konkrét rettegéstől)

– Rossz a gyerek közérzete, gyakorta fáj a feje

– Ingerlékenység (előfordul, hogy a terrorizált gyerek lefelé kompenzál, kisebbeken bosszulja meg az őt ért terrort)

– Szorongásos tünetei vannak

– Agresszió a szülők, családtagok ellen (védekezés, úgy érzi, nem védik meg)

– Ágybavizelés (komoly trauma jele)

– Alvászavarok (nem mer-tud aludni)

– Személyes tárgyai megsérülnek, eltörnek, és nem tud rá elfogadható magyarázattal szolgálni, esetleg titkolja, dugdossa őket.

Ha alapos a gyanúnk (vagy a gyerekünk beismeri, hogy terror áldozata), nyugtassuk meg a gyerekünket, és feltétlenül menjünk be beszélni az iskolába az osztályfőnökkel, igazgatóval.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik