Szórakozás

UFO Zsolt: Önzetlenségből szexmunka?

Az egykori énekes nagyon jólelkű, ugyanis azt állítja, hogy önzetlenségből segítette szexmunkához a külföldön dolgozni akaró lányokat.

Mint ismert, az UFO együttes frontemberét tavaly tartóztatték le, azzal a váddal, hogy pénzért svájci bordályba közvetített magyar prostikat, akik közül van, aki csalással vádolja, amiért a nála befektetett pénzét nem kapta vissza – írja a Blikk. Tegnap Zsolt elmondthatta a saját verzióját, mindenki eldöntheti, hogy mennyire hitelesen.

“Ezeknek a lányoknak önzetlenül segítettem, kötelezvény nélkül, mert megérintett a hányatott sorsuk. Olyan is volt köztük, aki öngyilkos akart lenni, de csak olyan lánynak segítettem, akinek már volt köze szexmunkához” – mondta UFO Zsolti, aki az sem tagadta, hogy 7-8 lánnyal maga is szexelt és azt is elárulta, hogy miért kért átlagban 50 ezer forintot a lányoktól.

“Hoztam, vittem őket, és intéztem az ügyeiket” – magyarázta.A napilap szerint egy érdekességre is fény derült, a TV2 Naplójában két éve riport készült egy Brigi nevű lánnyal, aki Zsolt segítségével Svájcban szexelte össze a pénzt mellplasztikára.

Az ügyről részletesebben ITT olvashat.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik