Szórakozás

Tizenhét nő vádolja UFO Zsoltit

Felülbírálták a házi őrizetet, marad az előzetesben a zenész.

Mint arról korábban már beszámoltunk, üzletszerűen elkövetett kerítéssel és egyéb bűncselekményekkel is vádolják az UFO együttes volt vezetőjét és két társát. Őket már ki is engedték az előzetes letartóztatásból, a Varga Zsolt házi őrizetére vonatkozó döntést azonban felülbírálta a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ahol úgy döntöttek, a volt zenész továbbra is marad az előzetes letartóztatásban. A Blikk információi szerint UFO Zsoltira 17 nő tett terhelő vallomást és a volt zenésznek azért kell továbbra is előzetesben maradnia, hogy semmiképpen ne befolyásolhassa őket. Varga Zsoltot vagyon elleni bűncselekménnyel is vádolják, ügyvédje azonban védence nem érti, miért.

Fotó: RTL Klub

– Védencem soha nem volt olyan tagadásban, hogy vitatta volna, köze van az ügyhöz, de nem érti, miért vádolják vagyon elleni bűncselekménnyel Zsolt nem volt tisztában azzal, hogy törvénybe ütközik, ha kapcsolatai révén másokat külföldi munkához segít, hiszen senkit sem kényszerített, de tudomásul vette, hogy ezért ítélkezni fognak felette. Azt viszont durvának tartja, hogy hamis befektetési ajánlatokkal pénzt csalt volna ki a kiközvetített nőkből – magyarázta dr. Szigeti Szabolcs, a zenész ügyvédje.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik