Szórakozás

A parkolócég szerint nem rokkant Lang Györgyi

lang györgyi (lang györgyi, )
lang györgyi (lang györgyi, )

A Pa-Dö-Dő énekesét megbüntették, mert a parkolócég szerint Lang Györgyinek fénymásolt vagy hamis rokkantigazolványa van.

Lang Györgyinek megalázó pillanatokat kellett átélnie, amikor egy parkolási cég megbüntette. Gyanújuk szerint ugyanis az énekesnőnek fénymásolt vagy hamis a rokkantigazolványa, pedig akiről az egész ország tudja, hogy betegsége miatt kerekesszékbe került, az pont Lang Györgyi.

“Mivel nyilvánvaló, hogy jogtalanul büntettek meg, elmentem a parkolási társaság ügyfélszolgálatára reklamálni” – kezdte Györgyi a Borsnak.

“Az első dolog, amivel találkoztam, egyszerre vicces és tragikus is: a mozgássérültek ide nem tudnak bemenni, mert egy vékony és meredek lépcsősor vezet az irodába – tolószékkel megközelíthetetlen. Szürreális, de betelefonáltam. Közölték, hogy akkor kijönnek ők. Mindez a huszonegyedik században Európa közepén. Kijöttek, elmondtam, hogy nem fénymásolt a rokkantigazolványom, hanem eredeti, mire gyanakodva benéztek a kocsiba. Mintha azt vizsgálták volna, hogy tényleg járásképtelen vagyok-e. Azt mondta a hivatalnok, jegyet kell vennem arra az idôre is, amíg a hivatal előtt parkolok és intézkedem mert még nem nyert igazolást, hogy eredeti az igazolványom. Amit válaszoltam, azt nem bírja a nyomdafesték” – állítja Györgyi, akinek azt tanácsolták, hogy a biztonság kedvéért azért fizesse be a 6000 forintos büntetést.

“Feltételezem, hogy ha kivizsgálták az ügyemet, eltörlik a büntetést, de azért csendben megjegyezném, hogy minden mozgássérült nevében kikérem magamnak ezt az eljárást” – tette hozzá.

A napilap kereste a parkolótársaságot is, akik viszont nem kívántak folyamatban lévő ügyről tájékoztatást adni.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik