Szórakozás

Sosem látott fotók Alföldi Robiról

A Story magazin megtalálta az X-Faktor mentorának első mentorait is.

Alföldi Róbert ritkán beszél arról, hogy honnan jött és milyen gyerekkora volt. Pedig Dunapatajon most is nagy szeretettel emlegetik! Már az óvodában is felfigyeltek az X-Faktor mentorára, aki gyerekként egyformán tehetségesen színészkedett, festett és zenélt. A sokoldalú, érzékeny kisfiúra három évtized múltán is élénken emlékeztek szűkebb pátriájában, és soha nem hallott történeteket meséltek róla.

A Story magazin e heti számában sosem látott fotókat és sosem látott történeteket találsz Alföldi Robiról!

Alföldi: Hallgattunk, amikor kiabálnunk kellett volna

Nemrég interjút adott a Hír24-nek Alföldi. Többek közt azt is mondta, hogy elveszett a művészi szabadsága azáltal, hogy olyan országban él, ahol csak politikáról lehet beszélni. Nézze meg videós interjúnkat:

Alföldi-idézetek

“Én nem provokálok, csak nem mismásolok. A kettő nem ugyanaz. A mai társadalmi közeg arra épül, hogy sunnyogjunk. Nem mondunk igeneket, nem mondunk nemeket. Nem állunk ki valami mellett, mert azon agyalunk, hogy az hasznos-e.”

“Azoknak az igazgatóknak a munkája állta ki az idő próbáját, akik azt a nehezebb utat választották, hogy nézőiknek olyan erejű és mélységű előadásokat adtak, melyekben a hősök és antihősök sorsa segített megérteni a közös múltat, a közös jelent és a közös jövőt. Ez a szembenézés soha nem volt, soha nem lesz könnyű. Az ő példájukat szeretném továbbra is követni.”

“Azt gondolom, hogy nem az az igazi horror, amikor a gumiszörnyek rohangálnak valamelyik tévécsatornán, hanem az az igazi horror, amiket megélünk. Márpedig abszolut szerintem megélünk horrorokat, ahol lehet, hogy nem ölünk, de bennünk van az öléskényszer vagy vágy. És lehet, hogy minket nem ölnek meg, de nagyon sokszor szeretnének minket megölni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik