Jaksity Kata (Jaksity Kata)
Szórakozás

Letiltották a köztévéről az ATV műsorvezetőjét

Jaksity Kata nem kívánatos személy lett az MTV-nél.

Jaksity Kata a Facebookon osztotta meg, hogy az MTVA vezetése nem járult hozzá, hogy a köztévé női műsorában szerepeljen. Pedig az ATV műsorvezetője elfogadta a meghívást Jakupcsek Gabriella Ridikül című műsorába, de nem sokkal a szereplés előtt felhívták, hogy az MTVA nem engedélyezi, hogy képernyőre kerüljön.

“Jesszusom, hol tartunk? Ez nem is politikai műsor! Mitől félnek, mit fogok rendezni ebben a műsorban, ami ráadásul felvételről megy, tehát ki is vághatnak belőle bármit, ami nem tetszik nekik. Nevetségesek! Ismėt kiderült, hogy persona non grata vagyok” – fogalmazott Jaksity.

Az MTVA sajtófőnöke egyébként azt mondta a hvg-nek, hogy nem tiltották le Jaksityt a köztévéből, hanem a döntést a műsor gyártásvezetői hozták, akik találtak egy olyan témát, amely “jobban illik” az ATV műsorvezetője számára.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Kit tiltottak le mostanság?

– A Hétköznapi Csalódások punkegyüttes kiskunhalasi koncertjét a helyszín vezetője…

– Szebeni Istvánt az m1 Híradóról, mert káromkodott, és az bekerült az adásba (igaz, nem élőben)

– Az Orbán-lányok táncolós videóját a Balaton Soundról

Ön mit-kit tiltana le?

Nézzen bele Jaksity Kata dokumentumfilmjébe, A világ arcaiba:

Ajánlott videó