Szórakozás

Détár Enikő túltette magát Rékasin

Rékasi Károly, Détár Enikő (Rékasi Károly, Détár Enikő)
Rékasi Károly, Détár Enikő (Rékasi Károly, Détár Enikő)

A Barátok közt színésze össze is költözött Pikali Gerdával.

Mint arról a Story magazin hetekkel ezelőtt beszámolt, Rékasi Károly egy ideje már Pikali Gerda mellett képzeli el az életét, sőt már a kezét is megkérte. Akkor azonban nyilvánosan még nem vállalta fel kapcsolatát az újdonsült szerelmespár, tegnap azonban a Barátok közt színésze egy közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy – bár nyár végén megpróbálták rendbe hozni házasságukat Détár Enikővel – Pikali Gerdát választja, akivel már össze is költöztek.

Détár Enikő számára is lezárult most egy nehéz időszak, a pár menedzsere szerint pedig Enci már elengedte hűtlenkedő férjét.

“Enikő tejesen jól van, hála istennek most is dolgozik. Átvészeli a nehéz helyzetet, amit eddig is nagyon jól, kulturált módon viselt. Most jutottak el odáig, hogy kilenc hónap után pont került az ügy végére. Ami elmúlt, elmúlt, Enikő a lelke mélyén elengedte már párját, s a hónapok óta tartó, mindenki számára kínos helyzetnek vége lett” – mondta a Blikknek Csala Mária, aki hozzátette: a válóper beadására, a házasságot minden szempontból lezáró papírmunkára még nem került sor.

A Bors úgy tudja, Rékasi Károly a döntéséről már a múlt héten tájékoztatta Détár Enikőt, így Enci és kisfia már annak tudatában nézte meg a színészt Az aranyember premierjén szombaton, hogy tudták, Rékasi másnap elköltözik közös otthonukból. A színházban ennek ellenére a színésznő rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnt, igaz, a darab után szinte azonnal távozott.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik