Szórakozás

Ezt ne nézze meg, ha szereti a magyar X-Faktort!

A britek megint megmutatták, hogy miről is szól ez a műsor. A cikk érzekenyebb olvasóinknak csak papírzsebkendővel ajánlott.

Angliában nem viccelnek

Míg múlt szombaton a magyar változatban az első 45 percben nem adtak mást, csak gagyi produkciókat, addig a szigetország lakói egy megújult show-t nézhettek. Ott most megy a tizedik, jubileumi széria, ennek örömére kettős válogató van. Először egy szobában, csak a négy mentor előtt énekelnek a sztárjelöltek. Ha legalább három igenhez jutottak, akkor mehetnek a Wembley Arénába, négyezer ember előtt ereszthetik ki a hangjukat.

Első újdonsült kedvencünk Hannah Barrett ugyanazzal a dallal, amire készített produkciójával az Attraction már megríkatta fél Nagy-Britanniát. Gyanús, hogy Hannah elérte ugyanezt.

Az angolul nem értők számára annyit elárulunk a beszélgetésből, hogy a lány pár évvel ezelőtt vesztette el szeretett édesapját, aki a zene felé terelte. Anyukájával elég hullámzó a kapcsolata, ezért el kellett jönnie otthonról, most egy fiatal tinédzsereknek szállást biztosító helyen él.

Következő kedvencünknek Hannah-val szemben egyszerűen tökéletes a családi háttere. Szerintünk az angol háziasszonyok olyan férjről álmodnak mostanság, mint amilyen Sam Baileyé. Az eddig börtönőrként dolgozó 36 éves nőt mindkét alkalommal állva tapsolta meg a zsűri, hallgassák meg bátran, hogy miért!

Ha valakinek nem elég ennyi Sam Bailey hangjából, ide kattintva megnézheti az első meghallgatást.

A harmadik felfedezett kincs mindössze 16 éves. Tamara Foster egészen furcsán került a második fordulóba: duóban indult, de szétválasztották őket. Így először lépett fel szólóénekesként, és rögtön több ezres közönség előtt, ráadásul egy óriási falatot választott magának, Whitney Houston egyik legemlékezetesebb dalát, az I have nothingot. Annyira izgult, hogy csúnyán bele is sült a szövegbe.

A rémült, backstage-be kiszaladó lánynak a műsorvezető mondja a hiányzó sorokat, elkezdi újra, az érte izguló mentorok szájáról is olvashatjuk a dal szöveget.

Azon túl hogy mekkora hangja van a lánynak, gyönyörű és van valami szerethető benne, így túl a harmadik ikszen bele se merünk gondolni abba, hogy 16 évesen képesek lettünk volna-e egy ekkora hiba után visszamenni, és bárhogyan is elénekelni ezt a dalt. Ő meg az elején továbbra is bakizgatva aztán úgy adja elő ezt a már szanaszét nyűtt slágert, hogy megbabonázza a közönséget, egyszerűen nem bírjuk levenni a szemünket róla, és persze ott az a gombóc az embert torkában, a fene se tudja, hogy mitől.

Van játék és mese is

Persze nemcsak heroikus küzdelmekről és könnyekről szól az X-Faktor odakint. Vannak rendkívül mókás tehetségek is. Általános gyakorlat egyébként is náluk, hogy minden évadban van egy bolondos produkció, például a dalokat inkább elszavaló Wagner, a Miki egér szinkonhangjának is elmenő Johnny Robinson, vagy éppen az Eurovíziós Dalfesztiválra is betörő ikrek. Legnagyobb sajnálatunkra anno Goldie Cheung visszalépett, pedig bejutott volna az élő showba. Idén Souli Rootsot beszavazták a táborba, reméljük, hogy sokáig jut a versenyben. A mi szívünk a recesszióról írt reagge nótájával lopta be magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik