Szórakozás

Győrfi Pál a nátha ellen küzd leggyakrabban

A közismert mentősnél fordult a kocka: ezúttal nem ő adott, hanem ő kért egészségügyi tanácsokat.

Ne használjunk közös törölközőket, még kéztörlésre sem, textil- helyett pedig nyúljunk inkább papírzsebkendőhöz – javasolta Dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész, miközben sorra vizsgálta hazánk hírességeit: Pécsi Ildikót, Keleti Andreát, Szekeres Nórát, Adát és Győrfi Pált. Hazánk legismertebb mentőséről a Wick Pharma GmbH sajtóeseményén derült ki, hogy orrsövényferdülése van.

„Mivel a vírusos felsőlégúti megbetegedések szerencsére nem tartoznak a sürgősségi, életmentő ellátás körébe, ezekről nekem is tudtak újdonságot mondani ezen a napon. Négygyermekes apukaként gyakran szembesülök náthával, megfázással, ezért nem árt képben lennem – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. – Egyébként is folyamatosan arra bíztatom az embereket, hogy rendszeresen vegyenek részt egészségügyi szűréseken. Nekem például most csak egy kisebb fokú orrsövényferdülésre derült fény, de az időnként visszatérő füldugulásom elkerülésére is kaptam néhány praktikus tanácsot.”

Pécsi Ildikó: nekem már nincs időm!

Pécsi Ildikó a természetes alapanyagokra esküszik, teáit például gyakran készíti gyömbér, vagy éppen menta felhasználásával, cukor helyett pedig inkább méz után nyúl.

„Nálam vacillálni nem lehet, nekem erre nincs már időm! – sürgette az érdemes és kiváló művész a zöld pajzsos esemény meghívottait a teaválasztásban. – Világ életemben, ha bármi bajom volt, a természetes gyógymódokat részesíttettem előnyben. A szüleimnek méhészete volt, így a nagymamám szinte mindent mézzel kezelt, legyen szó megfázásról vagy akár sebek bekenéséről.

Gondolom ennek hatása, hogy ha gyógyszerhez kell nyúlnom, akkor olyat választok, ahol a tudományt a természettel vegyítették. Hosszú évekkel ezelőtt az én drága férjem, akivel egyébként 45 éve vagyunk házasok, hozott Németországból egy mentás-eukaliptuszos balzsamot, amit mellkasra lehetett kenni. Sok időt kellett várni, de megéltem annak itthoni térhódítását is.”

A kézmosásra esküszik a szakértő

Szervezetünk 100 százalékos kondícióban tartásához az elkövetkező időszakban még fontosabb, hogy odafigyeljünk a változatos táplálkozásra, a megfelelő vitamin- és ásványi anyag bevitelre, és persze a rendszeres testmozgásra – hangsúlyozta dr. Kovács Viktória az Iberostarban. S hogy mi a két legfontosabb teendőnk a fertőzések elkerülésére?

„Napi sokszori kézmosás és gyakori szellőztetés” – vágta rá a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik