Szórakozás

Varga Viktor bárki bőrébe belebújna

Az énekes lesz a TV2-n október 11-én startoló Sztárban sztár című műsorának egyik énekese.

Varga Viktor hamarosan rendszeresen feltűnik majd a TV2 új műsorában, a Sztárban sztárban, ahol magyar előadók legendás hazai-, és világsztárok bőrébe bújnak. Az énekes azt mondja, nagyon tart a feladattól, hiszen eddig csak önmagát kellett adnia és furcsának tartja, hogy mások bőrébe bújjon, ezért nem jött be neki a színészet sem.

“Eléggé tartok a feladattól, hiszen eddig távol állt tőlem, hogy másokat utánozzak, csak önmagamat kellett adnom. A színészettel is megpróbálkoztam, de az is éppen azért nem jött be nekem, mert szerepet kellett játszanom. Pedig több jó színházi szerepet is kaptam, akkor mégis úgy döntöttem, nem nekem való ez az egész. A Sztárban sztár más, szívesen vállaltam, mert érdekes lesz legendás előadókat megjeleníteni a színpadon, és tanulásnak is nagyon hasznos lesz és ennek érdekében bárki bőrébe belebújok” – mondta a Hír24-nek a legszívesebben tükör előtt szexelő Varga Viktor, aki azt is hozzátette, egyedül csak azt reméli, hogy transzvesztita előadót nem kell majd utánoznia. – “Boy George egyáltalán nem szeretnék lenni, de transzvesztita előadóként sem tudom elképzelni magam.”

Varga Viktor mellett olyan férfi előadók szerepelnek majd a műsorban, mint Bereczki Zoli, Feke Pál, Delhusa Gjon, Heincz Gábor “Biga” és Puskás Peti, a női előadók pedig Nótár Mary, Soma, Szinetár Dóra, Dér Heni, Szandi és Veres Mónika lesznek.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik