Szórakozás

Móricz Imre biztosan tudja, ő a híres író eltitkolt fia

Nyomozásba kezdett a XXI. század stábja: vajon mi igaz abból, hogy Móricz Zsigmondnak volt egy házasságon kívül született, vér szerinti fiúgyermeke?

Amiről nem írnak az irodalomkönyvek: Móricz Zsigmond szenvedett a szerelemtől, de nagy svihák is volt. Két tönkrement házasággal a háta mögött találkozott Csibével, azaz Littkey Erzsébettel. Már megismerkedésük pillanata sem egyértelmű: “hivatalosan” az író mentette meg a nála 37 évvel fiatalabb lányt az öngyilkosságtól a Ferenc József hídon, más források szerint Csibe nézte ki magának a gyakran arrafelé sétáló férfit. Találkozásuk után egy órával már egy szállodában voltak, és maradtak is egész éjszakára. Hivatalosan lányává fogadta, s csak Naplójából derült ki az utókor számára, más volt köztük mint apa-lánya kapcsolat. A lány sanyarú lelencmúltja visszaköszönön Árvácska történetében és számos más novellában.

A viszonyból – állítólag – egy gyermek is született: a kis Imre, hivatalos apa hiányában állami gondozásba került. Anyja látogatta a kisfiút, és sokszor vele tartott egy idősebb úr is. Sőt, volt, hogy a bácsi – Móricz Zsigmond – egyedül ment el Zagyvarékasra.

“Anyám úgy szólította őt, hogy ‘Apuka’, én meg ezek után ‘Papának’ hívtam. Valamivel később a nevére vett, örökbe fogadott. Másfél évig együtt éltünk hármasban, még nem voltam iskolás, de már olvasni tanított. Aztán ő meghalt, s én ismét nevelőszülőkhöz kerültem. Anyám később magához vett, ám mikor a nevelőapámat ‘Apunak’ szólítottam, félrehívott, és azt mondta: ne hívd őt így, mert a te apád Móricz Zsigmond” – meséli a férfi, aki külsőleg hasonlít is a nagy íróra. Viszont hozzáteszi: soha nem gondolkodott azon, hogy kövesse őt és író legyen. – “Ezzel a névvel irodalmi pályára lépni öngyilkosság lett volna, még az árnyékában sem tudnék teljesíteni, így lettem inkább gépészmérnök. Én úgy gondolom, nem azé a gyermek, aki nemzi, hanem aki felneveli. Engem Móricz Zsigmond nevelt, ő fogta a kezem egész életemben. Halála után is, ma is, holnap is, amíg csak élek. Számomra ő az apa” – teszi hozzá Móricz Imre.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik