Szórakozás

Alig eszem, mégsem fogyok – mit tegyek?

fogyokura(210x140)(7).jpg (karcsú, )
fogyokura(210x140)(7).jpg (karcsú, )

Lépésről lépésre megmutatjuk, mi segíthet.

Ezúttal is Simon Alexandra fitness instruktor, a Fehérvár24 életmód rovatának állandó szakértője mondja el, mi állhat a probléma hátterében. Itt van rögtön két kérdés, amire őszintén kell válaszolnod:  Nem vagy  „zugevő”?  Valójában tudod, hogy egy nap hány kalóriát viszel be?

“Sokszor van úgy, hogy azt gondoljuk, hogy rengetegen körülöttünk jóval többet esznek, mint mi és mégsincsenek súlyproblémáik. Számtalan beszélgetést folytattam olyanokkal, akik elmondásuk szerint keveset esznek, de a kilók mégsem akarnak megmozdulni. Ezekből a diskurzusokból, illetve a saját tapasztalataimból meg kellett állapítanom valamit. A többség abszolút nincs tisztában azzal, hogy mit is eszik egy nap. Sokan azért, mert egy alkalommal ülnek le enni,és azt gondolják, hogy ők keveset esznek. A beszélgetésekből egyértelműen kiderül, hogy a többség „zugevő”- mondja Simon Alexandra, aki a Fitness Junkie oldalon már több mint 14 ezer embernek nyújt bátorítást és segítséget.

Fotó: Shutterstock

Hozzáteszi: A legtöbben általában tényleg egy vagy két étkezést említenek meg, amely az ebédet és a vacsorát jelképezi nekik. Aztán amikor rákérdezek, hogy tényleg nem ittak-e a nap folyamán kávét, gyümölcslevet, nem fogyasztottak gyümölcsöt, joghurtot, bármilyen nassolnivalót, mindig kiderül, hogy bizony volt közte falatozás jócskán. Napi 5-6 étkezés ajánlott, ebbe a számba ezek is beletartoznak. A többség mégsem számolja bele, pedig itt lehet igazán elcsúszni.

Szandra szerint itt jön a másik probléma. Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy mivel mennyi kalóriát visznek be.

“Én az egészséges táplálkozást hirdetem, de még ebbe is beletartozik, hogy tudjuk, miben mennyi kalória van. Nem azért, hogy folyton számolgassuk, hiszen egy idő után már a fejedben magától összeáll, hogy mi az, ami már az alakod megtartásáért folytatott küzdelembe nem fér bele illetve, hogy az adott napon hol tartasz és mi az, amit esetleg este még megengedhetsz magadnak.”

A fogyókúránál kiemelten lényeges, hogy tisztába kerülj azzal, hogy hol követed el a hibát. Nagyon fontos az, hogy ne hazudj magadnak, láss tisztán, hiszen csak innen kiindulva tudsz valami olyat megalkotni, ami tartható számodra és illik az életedbe. A cél nem egy önsanyargató fogyókúra, hanem egy kiegyensúlyozott életmód- vallja a Fitness Junkie.

Hogy mi segíthet?  Azt gondoljuk, hogy ha valami egészséges, akkor az már kalóriaszegény is és büntetlenül ehetünk belőle. Nem így van.

Fotó: Northfoto

1. Írj étkezési naplót!

Írd le, hogy mit eszel egy nap. A legszuperebb az lenne, ha legalább öt napig tudnád csinálni, hiszen tudjuk, hogy néha nagyon változatosak a napjaink, így egy nap nem mérvadó. Fontos, hogy ezt önmagadnak csinálod, így nem érdemes csak a napló kedvéért megváltoztatni az étkezési szokásaidat, illetve nem éri meg kihagyni valamit, hiszen akkor semmi értelme. Mindenki indul valahonnan és nem szégyen beismerni a hibáinkat, a probléma az, ha nem akarunk rajtuk változtatni.

Az étkezési naplóba mindent le kell írnod, a kávétól az egy szem manduláig, mindent! Csak így kaphatsz reális képet, amelyhez az is hozzátartozik, hogy nem próbálsz meg olyan ételeket enni ezek alatt a napok alatt, amelyek hosszútávon nem férnek bele a költségvetésedbe. Nagyon jó étrendet lehet kialakítani kevés pénzből is, ha eljutsz a folyamat végére, akkor talán te is érezni és érteni fogod. Szóval, ne csalj, légy őszinte, mert ez csak így működik!

2. Számold ki, hogy mennyi kalóriát fogyasztottál el!

A nap végén szánj rá pár percet, hogy kiszámítsd mennyi kalóriát vittél be az ételek által. Az Interneten rengeteg olyan kalória kalkulátort találsz, amely egy adott recept kalória tartalmát is ki tudja számolni. Ha készen vásárolt ételt veszel, akkor célszerű azokról lenézni a kalória tartalmat és azonnal a beírni a naplóba.

3.Számold ki, hogy mennyi lenne az adott napra az ajánlott kalóriabevitel!

Erre is rengeteg számláló van. Ezeknek figyelembe kell venniük az alapanyagcserét, a napi (heti) fizikai aktivitásodat!

4. Hasonlítsd össze a két eredményt!

Ha nincs különbség a kettő között, akkor nem itt van a hiba, ha viszont jelentős, akkor tudod, hogy ezen kell változtatnod. Nézd meg, hogy mi az, amitől meg tudsz válni és iktasd ki! Ha van, amiről nem tudsz lemondani, akkor nézd meg, hogy más hozzávalóval hogyan tudnád kalóriaszegényebbé tenni. Lehet, hogy a kalóriabevitel helyes, de hogy mikor mit, az már nem a fogyást vagy az alakod megőrzését szolgálja.

A Fitness Junkie elmondása szerint a fogyás nem is egy nagy ördöngősség. Tiszta tükröt állítani magunk elé talán sokkal nehezebb, de innen indul minden- teszi hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik