Szórakozás

Újabb milliós támogatást kapott Árpa Attila

Árpa Attila (Árpa Attila)
Árpa Attila (Árpa Attila)

Nemrég az Argo című film folytatására 296 millió forintot adott a Nemzeti Filmalap Árpa Attilának. A producer azonban most is örülhet, ugyanis a Holtomiglan könyvből készült forgatókönyvre is kapott támogatást.

Árpa Attila nemrég büszkén osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap újabb támogatást szavazott meg neki, ezúttal a “Holtomiglan” című könyv kapcsán. A producer az összeget a forgatókönyv első változatának elkészítésére fordíthatja.

“Nagyon örülök ennek a hírnek, de nem tudom mennyire publikus, hogy mekkora összeget kaptam. Jelenleg az Argo 2-t forgatjuk, így ez elveszi minden időm, de utána természetesen belevetem magam a következő projektbe is” – mondta a Hír24-nek Árpa Attila, aki korábban nagydarab romát keresett.

A producernek egyébként 1,5 millió forintot ítéltek meg.

Fotó: TV2

Árpa korábban 296 millió forintot kapott az Argo című film folytatásának elkészítésére, így közel tíz év után nemrég újra belevethette magát a munkába.

Ha már filmes pályázatok: nemrég 6,8 milliós támogatást kapott Sopsits Árpád Tanárverők című egész estés dokumentumfilmje, Fliegauf Bence pedig már megírta a Hímpor című film forgatókönyvének első verzióját, most pedig 5 millió forintot kapott, hogy a végső változatot is elkészítse. A Magyar Nemzeti Filmalap 280 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Mátyássy Áron Víkend címmel készülő filmjének is, ami egy tragikusra forduló hétvégi vadászat története.

Természetesen azonban nem mindenki örült a döntésnek, a beszédes és zseniális című Hungaroszaurusz filmet például a Filmszakmai Döntőbizottság nem támogatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik