Szórakozás

Megsértődött a retusáláson Tatár Csilla

A csípőjéből és az orrából akartak lefaragni utólag a fotóin.

Tatár Csilla nem engedi, hogy utólag “kozmetikázzanak” rajta a képeken. Szerinte becsapás, ha valakinek photoshoppal utólag formásabb feneket, keskenyebb csípőt, nagyobb melleket vagy fitos orrot “gyártanak”. A Mokka műsorvezetőjének csípőjét akarják mindig utólag kisebbre szabni a fényképeken, ám Csilla azt vallja, senkit nem fog becsapni: ha valaki őt akarja fotózni, akkor fotózza őt, márpedig ő így önmaga.

“Állandóan retusálni akarják a csípőmet és ez nem azért zavar, mert széles vagy nagy, én szeretem a csípőm, egyáltalán nem tartom ezt túlságosan nagy problémának. A fotózásokon viszont előszeretettel szokták ezt keskenyíteni, mert nem annyira elfpgadott, ha egy nőnek széles csípője van. Sokáig tartott nekem is elfogadni. Kezdő modellként még én kértem, hogy vegyünk le innen-onnan egy-két kilót, de aztán rájöttem, hogy ez hazugság és nem lehet így becsapni az embereket. Én is emlékszem arra, hogy amikor tizenévesen néztem a divatlapokat, akkor arra gondoltam, hogy én sosem tudok olyan vékony, arányos és szabályos lenni, mint ők. Nem akarom, hogy ha egy tizenéves megnézi a képeimet, azért ne egyen, hogy ilyen vékony tudjon lenni. Mert nem tudok ilyen vékony lenni és nem is akarok senkit becsapni” – mesélte az Aktívban a melltartó nélkül is előszeretettel pózoló Tatár Csilla, aki egyszer komolyan megsértődött, amiért az orrát szerették volna kisebbre venni utólag a fotóin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik