Szórakozás

Ötös lottó: Szabó Zsófivá műttetné magát a nyereményből

Pár óra múlva kiderül, hogy ezen a héten elviszik-e az ötös lottót azaz 2,4 milliárd forintot. Ne gondolja, hogy önnek nem kedvezhet Fortuna. Ugyanis korábban nyert már a lottón VV Kinga családja, Vujity Tvrtko, sőt Ceausescu hóhéra is. Most Szabó Zsófi bízik a szerencsében.

Vettem LOTTÓT, hátha szerencsém lesz. Ti mire költenétek a nyereményt?” – kérdezte Szabó Zsófi a közösségi oldalán. Volt olyan férfi, aki azt válaszolta, hogy természetesen Zsófira szórná el a milliókat, de akadt vérbeli rajongó, aki csak annyit írt:

“Átoperáltatnám az arcom olyanra, mint a tied. Ugyanis te vagy a példaképem”

Fotó: TV2

Nemcsak Zsófi bízik a szerencsében. Korábban a Storyonline kérdésére több híresség is elárulta, hogy mire költené a lottóötös nyereményét.

“Ha nyernék a lottón, akkor először tuti elájulnék. Utána pedig szülnék még három gyereket, hogy négyen legyenek” – mondta a StoryOnline-nak Dundika.

“Nemcsak az ő jövőjüket biztosítanám ezzel a pénzzel, de az unokáimét is. Nem gondolkoznék nagyobb utazáson, sem méregdrága holmik vásárlásán. Petivel nyitnánk még több hamburgerest és egy csomó lenne az országban. Ugyanakkor nem szórnám két kézzel a pénzt” – tette hozzá Majka kedvese.

Vannak azonban olyanok is, akik nem csak álmodoznak a hirtelen jött szerencséről.

VV Kinga családja pár évvel ezelőtt például sok millió forintot nyert, de Kinga apja túlzottan jószívű volt és lényegében elosztogatta a pénzt, később persze a kölcsönkérők egyike sem fizetett.

“Amikor apu nyert, én tényleg mindent megkaptam. Nyolcéves voltam, és azt kívántam, legyen egy kutyám, egy öcsém, és szeretnék elutazni Görögországba. A lottónyereménynek köszönhetően minden kívánságom teljesült” – mondta korábban Kinga.

A TV2 műsorvezetője is nyert, igaz csak kettese volt.

“Kérek minden érdekbarátot, hogy ne keressen! Ne akarjon kihasználni, ne csak a pénzem kelljen! Akik eddig nem hívtak, most se tegyék! Hiába kuncsorognak, hiába könyörögnek, megfontolt leszek ezekben a pillanatokban! Nagyon észnél kell lennem, kettesem lett a lottón” –  írta Vujity Tvrtko a közösségi oldalán. A hírt több ezren kedvelték, természetesen ekkora összegnél nem kértek kölcsön a haverok, de a műsorvezető bebizonyította, hogy nem csak pokoli dolgokról tud írni.

A történelem legfurcsább nyertese

2010-ben Romániában Andrei Kemenici több társával együtt megnyerte a hatos lottó főnyereményét. A férfi Targoviste város egyik katonai egységének parancsnoka volt, és több társával együtt kivégezték Ceausescu román kommunista vezetőt és feleségét. Kemenici egyébként 1,7 millió eurót nyert, de szerencsétlenségére, több mint harmincan játszották meg a nyertes számokat, így az adó levonása és a pénz elosztása után 8 millió forintra volt jogosult

Ajánlott videó

Olvasói sztorik