Szórakozás

Új taggal bővült az Obama család

Újabb portugál vízikutyára, ezúttal egy nőstényre tett szert Barack Obama és családja.

A szuka, amely 2012 júniusában Michiganben látta meg a napvilágot, a Sunny névre hallgat. Az elnöki hivatal honlapja szerint a kutyus “nagyon szeretetteljes és tele van energiával”, a neve pedig illik “vidám személyiségéhez”.    A first lady, Michelle Obama októberben újságíróknak arról panaszkodott, hogy Bo, “aki” 2009-ben érkezett a Fehér Házba, kutyatársaság hiányában magányos. Sunny az eddigi egyetlen, “szmokingos” – a szügyén és a mellső lábain is fehér foltot viselő – elnöki ebbel ellentétben tetőtől talpig fekete.

Barack Obama a 2008-as választási kampány idején megígérte lányainak, hogy ha megválasztják az Egyesült Államok elnökének, akkor beszerez nekik egy házi kedvencet. Szavatartó ember lévén először egy menhelyi kutya örökbe fogadásán gondolkodott, ám az azóta elhunyt Edward Kennedy szenátor egy portugál vízikutya-kölyökkel, Bóval, lepte meg Obamáékat, amelyet az első tulajdonosai nem tudtak megszokni, ezért visszaadtak a tenyésztőnek.    Bót a Fehér Házba költözése előtt egy hónapig idomárral okíttatta illemre Kennedy szenátor. Az “első” kutya azóta számtalan fotón és videón szerepelt az elnöki családdal, sőt nyuszifüllel ékesítve részt vett a gyerekek hagyományos húsvéti fehérházi tojásgörgető versenyének promóciójában is. A Fehér Ház közleménye arra utal, hogy hasonló “megpróbáltatások” várhatnak Sunnyra is.

“Az gyanítjuk, hogy Sunny Bo nyomába lép majd és az elnök társasága lesz az Ovális Irodában, sétálni megy az első családdal a fél hetes családi vacsora után és időnként felugrik majd a first lady ölébe” – hangzott az elnöki hivatal kommünikéje.      A portugál vízikutyák kevesebb szőrt hullajtanak, mint fajtársaik, ráadásul hipoallergének, ezért nem irritálják a háziállatokra sajtóértesülések szerint túlérzékeny Obama lányokat, Sashát és Maliát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik