Szórakozás

Gyereket vállalna párjával Szinetár Dóra

baba-lábak (baba, lábak, csecsemő, )
baba-lábak (baba, lábak, csecsemő, )

A színésznőnek két gyermeke született két férfitól, de új párjával egy harmadikat is vállalna.

Szinetár Dóra válása után új életet kezdett kollégája, Makranczi Zalán oldalán. Volt férjével, Bereczki Zoltánnal továbbra is jó viszonyban maradtak és nagy egyetértésben nevelik közös gyermeküket is. Bár a színésznőnek már két gyermeke van  – Marci első férjétől, Zorka pedig Bereczkitől született – és Makranczi Zalánnak is van egy kisfia elvált feleségétől, Dóra nem zárja ki, hogy párjával közös gyereket is vállalnak majd. A közös nyaraláson is túl vannak, ahol a gyerekek is együtt lehettek.

“Ez egy nagyon jó és dolgos nyár. Voltunk már nyaralni kettesben a kedvesemmel is, sokasban a gyerekekkel, és még megyünk is hosszabb-rövidebb időre mindenféle felállásban. Próbáljuk a munkát összekötni a nyaralással, ha valamelyikünk például vidéken dolgozik, lemegyünk együtt a gyerekekkel, és kihasználjuk az együtt tölthető szabadidőt. Mostígy teljes az életem, de ha az élet úgy hozza, akkor akár vállalnék harmadik gyermeket is” – mondta a Blikknek a színésznő.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik