Szórakozás

Kerékpárokat és fúrógépet lopott egy szegedi férfi

betores(210x140)(2).jpg (betörés, betörő, )
betores(210x140)(2).jpg (betörés, betörő, )

Kerékpárokat, fúrógépet, akkumulátortöltőt és kulcskészletet tulajdonított el egy szegedi férfi, majd a lopott holmikat eladta két szomszédjának.

Tetten érték a járőrök azt a 22 éves férfit, aki szerdán a hajnali órákban egy garázst készült feltörni. R. Gábort előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatása során korábban elkövetett bűncselekményekről is részletes beismerő vallomást tett – tájékoztatta a Szeged24-et Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Elmondta, hogy az elmúlt héten egy újszegedi garázst tört fel, ahonnan különböző szerszámokat tulajdonított el, illetve néhány nappal ezelőtt három biciklit lopott el a városból.

A bűncselekményből származó értéktárgyakat a gyanúsított szomszédságában élő D. Kálmán és J. András vásárolták meg.

R. Gábor ellen – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, D. Kálmán és J. András ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik