Szórakozás

Lányokat futtatott a TV2 volt sztárja

prostitualt(210x140)(3).jpg (utcalány)
prostitualt(210x140)(3).jpg (utcalány)

Elképesztő fejlemények Dubaj-ügyben: polikusfeleség, szépségkirálynő, modellek futtattak lányokat. Aki lebuktatta őket, egy, a TV2 műsorából megismert nő, aki saját magát is bemártotta.

Ahogyan a Bors mai cikkéből kiderül, lezárult a nyomozás az úgynevezett Dubaj-ügyben. A rendőrségi anyagban szó esik volt szépségkirálynőkről, ismert modellekről, akik lányokat futtattak, sőt egy politikusfeleség neve is bekerült az aktákba.

Mindez pedig jórészben azért sikerülhetett, mert egy, szintén ismert médiaszereplő kalandos úton részletes vallomást tett a rendőrségen. Az illetőt, aki a döntőnek is nevezhető vallomást tette, a TV2 egyik műsorából ismerheti a fél ország. Már akkor is harminc felett járt, a karrierjéből végül semmi nem lett. A megélhetése miatt azonban nem kellett aggódnia, mert ezt követően lányok közvetítésével kezdte keresni kenyerét. Kiderült, a híresség párjával együtt többek között Szaúd-Arábiába, Németországba, de számos „elit” magyar megrendelőnek is küldött lányokat, akiket vélhetően rendőr cinkostársak segítségével tartott rettegésben.

További részletekre még nem derülhetett fény, ugyanis a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel szűkszavúan csak ennyit közölt a napilappal: “az Ön által kért információ bűnügyi személyes adatnak minősül”.

Fotó: Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik