Szórakozás

Méhcsípés miatt került kórházba Kamarás Iván

Saját rekordjának megdöntésére készül Kamarás Iván, aki motorjával minden eddiginél több kilométer megtételére készül idén nyáron. Tizenkét éves a színész motoros jogosítványa, ezt ünnepli egy egész nyáron át tartó motoros országjárással, amely egy magyarországi körutazás is egyben.

„Július 11-én volt tizenkét éves a motoros jogsim. Az elmúlt években több tízezer kilométert vezettem le, bejártam egész Magyarországot és a környező országok közül is jópárat. Idén országjáró motorozást tervezek, illetve már el is kezdtem. Az elmúlt évben egy Suzuki Burgman 400 robogóval jártam, amit egyébként nagyon szerettem, de azért nagyon vártam, hogy felülhessek egy nagyobb gépre, egy jó kis túramotorra, egy Gladius 600-ra. Az első állomáshely Pécs volt, a szülővárosom, a szüleimet látogattam meg” –mesélte a színész, aki minden eddiginél több motorozást tervez a nyáron, bár a pécsi utazás is örök emlék marad.

„Rendszeresen hazalátogatok Pécsre, így nem volt kérdés, hogy ott kezdem a motoros körutazást. A napom Tatabányán kezdődött, onnan vissza Budapestre, majd indultam Pécsre. Engem a motorozás kikapcsol és feltölt. Imádom, hogy nem kell a dugóban araszolni, nem kell hosszan parkolóhelyet keresni. Pécs kb. 220 km Budapesttől, de amikor megérkeztem, nyoma sem volt fáradságnak”- mondta Kamarás, aki akár azonnal vállalta volta volna a visszaút levezetését is.

„Sajnos csak néhány napot maradhattam a szüleimnél, mert vártak a budapesti munkák. Az úton egyszercsak egy erős szúrást éreztem a nyakamon, persze azonnal megálltam.  Éreztem, hogy egy kisebb dudor keletkezett, ezért azonnal félreálltam, majd gyorsan bementem a legközelebbi benzinkúthoz.

A szúrás, egy méhcsípés volt, de nem tudtam, hogy allergiás vagyok-e rá, vagy sem, mivel soha nem csípett meg korábban. A benzinkúton azt javasolták, hogy menjek be a közeli szekszárdi kórházba, ott megvizsgálnak és ellátnak. Először feleslegesnek éreztem, hogy egy csípés miatt kórházba menjek, de meggyőztek, hogy ha allergiás reakció lép fel, akkor nagyon komoly baj is történhet. A dudor pedig egyre nagyobb volt a nyakamon, így nem gondolkodtam tovább”-mesélte a színész, aki végül az éjszakát is a kórházban töltötte.

„Megvizsgáltak és elláttak. Kaptam egy kalcium injekciót, antihisztamint és szteroidot. Mint kiderült, nem maradt fullánk a nyakamban, de mégis azt javasolták, hogy töltsem bent az éjszakát, hogy folyamatos megfigyelés alatt legyek. Ha ez Pesten történik, nyilván hazaegednek, de 150 km levezetését határozottan nem érezte jó ötletnek a doktor úr. Persze az is felmerült, hogy visszamegyek Pécsre, de az is majd egy órára volt a kórháztól, így valóban az tűnt a legjobb döntésnek, ha bent maradok. Néhány perc elteltével az injekció is hatni kezdett, amitől elálmosodtam, így maradtam a kórházban.

Azt azért bevallom, hogy a szekszárdi kórház a legszebb, amit valaha láttam, szinte olyan, mintha egy szállodában lennél. Vacsorára mézes kenyeret és menza teát kaptam, ami gyerekkoromat idézte és nagyon ízlett. Este tízkor lámpaoltás volt és én rögtön el is aludtam.”

Kamarás másnap kipihenten és tünetmentesen ébredt.

„Nagyon jól aludtam és reggel hétkor kipihentem ébredtem. Mégegyszer megvizsgáltak, de egyértelműen jól voltam, alig vártam, hogy újra motoron ülhessek. Gyönyörű volt az út a reggeli napfényben. A csípésre csak egy kis piros folt emlékeztet, de emlékeztemben megmaradt a kórházi dolgozók áldozatos munkája is, a profizmus és a kedvessége, amit láthatóan minden beteggel szemben tanúsítottak.

Ezúton is nagyon köszönöm nekik.. Én pedig folytatom a motoros országjárást. Az eddigi nyári rekordom 10.000 km volt, ezt szeretném most megdönteni. A tizenkét éves jogsimat pedig azzal is ünneplem, hogy elmentem egy motoros tréningre, ahol frissítettem kicsit az elméleti és a gyakorlati ismereteket is. Mentem egy kört a Kakucs Ringen is, ami nagy élmény volt, de az biztos, hogy jelenleg versenyzői babérokra nem török”- mondta nevetve Kamarás, aki legközelebb a Balatonra indul, hogy teljesítse a tízezeregy kilométert, ami új rekord lesz a színész életében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik