Szórakozás

Javaslatok munkaadóknak és munkavállalóknak a kánikula idejére

Kanikula(210x140)(1).jpg (kánikula)
Kanikula(210x140)(1).jpg (kánikula)

Mind a munkaadókra, mind a munkavállalókra több kötelezettség és nagyobb felelősség hárul a hőség idején.

Az élet a mostani kánikula idején sem állhat meg. A legtöbben a 35-40 fokos hőség ellenére is kénytelenek dolgozni, ugyanakkor sok mindent tehetünk ennek megkönnyítésére.

Elsősorban a szabadtéren, tűző napon fizikai munkát végzőkre kell fokozottabb figyelmet fordítani a munkaadóknak. Igény szerinti mennyiségben legalább 14-16 Celsius-fok hőmérsékletű ivóvizet kell biztosítani a munkavállalók számára, ugyanakkor ösztönözni kell őket a rendszeres folyadékpótlásra.

A Munkavédelmi Felügyelőség javaslata szerint segíteni kell a dolgozókat abban, hogy képesek legyenek alkalmazkodni a hőséghez: az intenzív meleg első napjaiban rövidebb munkaperiódusokat és hosszabb munkaközi szüneteket kell biztosítani, illetve a munkát úgy kell megszervezni, hogy lehetőség legyen a dolgozók cseréjére, különös tekintettel a kritikusan meleg napszakokban.

A zárt, nem légkondicionált munkahelyen dolgozóknak is jár a védőital, valamint a gyakoribb pihenőidő, illetve az alkalmazott klímaberendezéseket ilyenkor többször kell ellenőrizni.

A veszélyes, illékony anyagokkal dolgozóktól a meleg idő még nagyobb odafigyelést követel. A magas hőmérséklet fokozza egyes kémiai anyagok párolgását, amelyek a levegőbe kerülve rosszullétet okozhatnak.

Természetesen nem csak a munkaadóknak, a munkavállalóknak is figyelniük kell magukra, egymásra. Amennyiben nem veszélyezteti a biztonságos munkavégzést, szellősebb, bő ruhákban menjünk dolgozni, a fej, a tarkó legyen védve a napsütéstől. Kevesebb kávét, teát, illetve más koffeintartalmú italt fogyasszunk, ezek ugyanis csökkentik a szervezet folyadékmegtartó képességét. 15-20 percenként igyunk egy pohár hideg vizet, akkor is ha nem érezzük magunkat szomjasnak. A szomjúság már csak akkor jelentkezik, amikor a test víztartalma jelentősen lecsökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik