Szórakozás

7 évet kaphat UFO Zsolti

borton-lakat(210x140)(5).jpg (börtönrács, )
borton-lakat(210x140)(5).jpg (börtönrács, )

Prostituáltak közvetítésével vádolhatják V. Zsoltot, az UFO popegyüttes egykori vezetőjét.

Üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat az egykori zenész és két másik társa ellen. A megalapozott gyanú szerint a csoportot V. Zsolt irányította, aki egy termék népszerűsítésére keresett fiatal nőket. A találkozón rábeszélte őket, hogy inkább prostituáltnak szegődjenek el külföldre, jobb keresetért. A kiutazás feltétele ugyanakkor az volt, hogy Zsolt meggyőződjön a lányok testi adottságairól, szexuális aktus formájában. A Blikk szerint az UFO egykori frontembere még 2010 elején foghatott bele a tevékenységbe, és állítólag Németországba, valamint Svájcba is közvetített prostituáltakat. Fejpénzt kapott értük, tettéért pedig most a hatályos törvények értelmében 7,5 évre is börtönbe kerülhet.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik