Szórakozás

Elcsábította az igazgató fiát Muri Enikő?

Muri Enikő a hírek szerint nagyon is közel került az Operettszínház művészéhez, Kerényi Miklós Mátéhoz.

A Bors és a Blikk is ír arról, hogy Muri Enikő és az Operettszínház művésze között több van szimpla baratságnál. Kerényi Miklós Máté (aki egyébként az Operettszínház igazgatójának a fia) állítólag szinte mindennap ott alszik Enikőnél, de ügyelnek arra, hogy ne jelenjenek meg nyilvános eseményen.

Muri Enikő nem nyilatkozott az ügyben, Kerényi pedig arról beszélt a Bors-nak, hogy nemrég szakítottak a barátnőjével, a balerina Felméry Lilivel és egyelőre nem tette még túl magát ezen.

“Természetesen dekoratív, csinos nőnek tartom Enikőt, de a lényeg az, hogy jó ember. Számtalan példa volt már rá, hogy a színpadon egymásba szerelmesedtek a színészek. Nem lehet tudni, mit hoz az élet. Mást mond a szív és más az ész, meglátjuk mi lesz: a vágyaimról most még nem szeretnék beszélni, lehet, hogy fél év múlva majd azt mondom, Enikővel együtt vagyunk, de az is lehet, hogy Lilivel találunk újból egymásra” – tette hozzá Máté.

Hogy ezzel kapcsolatban mi az igazság nehéz megállapítani, mert van, aki szerint valóban szerelembe esett a két fiatal, míg mások úgy vélik csupán egy jól felépített pr-ról van szó.

Kerényi Miklós Máté a Shopping tercett-ben

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik