A Magyar Országgyűlés 2012 márciusában a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét, Péter-Pál napját. Hagyományosan erre az időpontra esett a betakarítás kezdete, a “parasztság ünnepnapja”.
A kuláküldözés, a hagyományos paraszti életforma átalakítása, lerombolása a kommunista hatalomátvétellel vette kezdetét. Hivatalosan a 25 holdon felüli közép- és gazdagparasztok számítottak kuláknak, a gyakorlatban azonban, a helyi pártvezetés döntése alapján akár ennél kisebb földdel rendelkező gazdák is célponttá válhattak.
Országosan, mintegy 71 ezer kulákcsaládot tartottak nyilván, akiket különadókkal, megemelt beszolgáltatási kötelezettséggel, állandó pszichés és fizikai terrorral, nem ritkán kitelepítésekkel, vagyonelkobzással, börtönbüntetésekkel igyekeztek megtörni, ellehetetleníteni. Hódmezővásárhelyen mintegy kétezer ember került kuláklistára.
Szombaton egy megrázó utcai installációval emlékeznek a üldöztetések idején megölt, bebörtönzéssel vagy megbélyegzéssel sújtott gazdákra. Az ÁVH által megkínzott emberek portréiból, kuláklistákból, beszolgáltatási dokumentumokból, uszító újságcikkekből összeállított kiállítás az Emlékpont előtt lesz látható.