Szórakozás

Korda György ismét kórházba kerül

Gyuri bácsi még nem mondott le koncertet, most mégis megteszi, ugyanis ismét kórházba kell vonulnia felülvizsgálatra. A július 7-i, tihanyi koncerten Hajós András helyettesíti majd.

Korda György az utóbbi időben több kórházi kezelésen is részt vett, a legutóbbi után pedig több fellépést is vállaltak Klárikával és mindenkit megnyugtattak, hogy az énekes már jól van. Most mégis újra kórházba kell mennie, bár Gyuri bácsi azt mondja, csak felülvizsgálatra rendelték be.

“Nem semmi volt a tavalyi epehólyagműtétem, mindenképpen kontrollra kell járnom, bár a professzorom gyógyultnak nyilvánított. Most kötelező felülvizsgálaton kell részt vennem, hogy megnézzék, minden rendben van-e. Egyébként jól érzem magam a bőrömben” – mondta a Borsnak az énekes, ismét megnyugtatva mindenkit, hogy rendben van az egészsége.

Fotó: TV2

Korda egyébként örül, hogy Hajós fogja helyettesíteni a koncerten és bízik benne, hogy helyt áll majd.

“Személyesen nem ismerem őt, egy nagyon aranyos, jó humorú televíziósnak tartom, de az énektudásáról nem tudok semmit. A Hello Tourist című dalt hallottam már tőle, azt szeretjük is. Bízom benne, hogy helytáll, ügyes ember” – mondta Korda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik