Szórakozás

Olasz bíróság előtt felel Keleti Györgyi

Üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt indult ellene eljárás, ítélet azonban csak jövőre várható.

Mint ismert, a volt honvédelmi miniszter, Keleti György lányát, Keleti Györgyit ugyanezért itthon egyszer már kapott 500 ezer forint pénzbírságot, és három év felfüggesztett börtönbüntetést 2011 márciusában. A Blikk úgy tudja, az olaszok arra hivatkoznak, hogy a modell náluk más lányoknak nyújtott segítséget a prostitúcióhoz, mint itthon. Így ott is büntethető, ám úgy tűnik, egyelőre korántsem tekinthető lezártnak az ügy, hiszen hosszú hónapokra elnapolták az évek óta húzódó tárgyalássorozatot.

Fotó: RTL Klub

“Az olasz jogrend sokkal bonyolultabb, mint a magyar, ezért is hosszadalmas a bírósági hercehurca. Emellett az is lassítja az ügyet, hogy tőlem független, de hasonló tevékenységet folytató magyar közvetítőkkel vonták össze az ügyemet. Várhatóan pénzbírságot szabnak ki, amely akár a duplája is lehet, mint amennyire itthon köteleztek. Elítélni azonban nem tudnak, ugyanis Magyarországon már született ítélet” – mondta a lapnak Keleti Györgyi, aki egyébként véletlenül épp prostituáltakról ír botránykönyvet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik