Hagyomány az Emlékpontban, hogy a Múzeumok Éjszakáján egy vidám múltidézésre invitálják a szocialista kísérlet időszakát bemutató közgyűjtemény látogatóit. Június 22-én, szombaton 18 órakor nyílik meg kiállítóhely és éjjel egy óráig az állandó és időszaki kiállítások mellett számos izgalmas programmal várják a múlt iránt érdeklődőket – mondta el a szerda déli promóciós sajtótájékoztatón Elek András a múzeumok sajtóreferense.
Szombaton este nyolc órakor Meszlényi Tamásné mesterfodrász interaktív múltidézésén a nyolcvanas évek várják a nosztalgiázni vágyókat: lesz HÓDIKÖT ruhabemutató és haj-show a már említett Charlie-frizurával és “Bundesliga-séróval”, valamint az is kiderül, hogy melyek voltak a menő reklámok a rendszerváltás évtizedében.
A szerdai bemutatón a leányok már csaknem kész hajzuhataggal várták a sajtó képviselőit. Vámos István az utolsó simításokat végezte a négy hölgyön, akik Katona Ágnes, Csikai Rita, Kakuszi Katalin és Fazekas Réka voltak.
Az Emlékpont rendezvényéhez e nap a kornak megfelelő zene is társul, a Proletár zenekar játszik majd olyan zenéket, melyek egyébként a tagok születése előtt voltak slágerek. Emellett nem Sztálin halálának évfordulója alkalmából kevéssé ismert anekdotákkal idézik fel a zsarnok életének utolsó napjait, Mészáros Tamás történész segítségével.