Szórakozás

Kutya meleg

kutya (kutya)
kutya (kutya)

Erős napsütés és kánikula. A hirtelen jött nyári forróság nem csak a mi, de kedvenceink szervezetét is megviseli. Fontos tehát, hogy a saját biztonságunk mellett háziállataink ellátásáról, megfelelő hűtéséről is gondoskodjunk.

A hőségtől nem csak az emberek, de háziállataink is szenvednek. Éppen ezért, a mostanihoz hasonló kánikulában az állattartóknak fokozottan kell figyelniük kedvenceikre, a nemtörődömség ugyanis könnyen az életükbe kerülhet.

– A lakásban tartott állatok esetében is fontos az odafigyelés. A madarak, rágcsálók ketreceit, akváriumait árnyékba helyezzük el, hogy az ablakon betűző nap ne közvetlenül érje őket. A vizüket naponta többször cseréljük, illetve mindig friss eleséget tegyünk eléjük. A forróságban az állatoknak sincs étvágyuk, ezért ajánlott a naponta többszöri etetés. Ilyenkor kis adagot készítsünk, melyet azonnal elfogyaszt a házi kedvenc így nem romlik meg a nagy melegben – javasolja Balogh Ernő, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke, hozzátéve igazán nagy veszélynek mégis a szabadban tartott állatok vannak kitéve.

– A kutya állandó testhőmérséklete 38 Celsius-fok. Köztudott, hogy ők izzadni nem tudnak, a hőháztartásukat a csaholásukkal próbálják szabályozni, ez azonban nem mindig elegendő a szervezetük számára. Gyakran ellenőrizzük őket, illetve környezetüket. Gondoskodjunk védett, árnyékos helyről. Az itatójukat töltsük tele friss vízzel, napjában többször is. Ha sokat tartózkodik egy kutyus a napon, könnyen hőgutát kaphat. Ilyenkor az oldalára dől, az orrából és a szájából habszerű nyál folyik, amit görcsös remegés követ. Ha ez bekövetkezik feltétlenül orvoshoz kell fordulni, illetve el kell kezdeni az állat lehűtését. Vizes ruhával, jégakkuval finoman töröljük végig a testét. Fontos, hogy a hűtést mindig a hasánál kezdjük el – mondta el az állatvédőr.

Meg kell még jegyezni, hogy a napon hagyott autó utasterében, illetve árnyék nélküli, meleg helyen, kikötve állatot hagyni különösen veszélyes.
– Ha autóba látunk bezárva állatot, vagy a tűző napon kiláncolva, azonnal értesítsük a rendőrséget, illetve a helyi állatvédelmi szervezeteket – tanácsolja a vásárhelyi egyesület vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik