Június 13-án véget ért az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák időszaka, egy rövid pihenőt követően azonban, június 17-én, hétfőn, megkezdődtek a középszintű szóbeli érettségik. A Csongrád megyében felálló 172 bizottság közel 20 ezer feleletet hallgat meg az elkövetkezendő két hétben. Az idén, középszintű történelem vizsgára 3807, magyarra 3919, angolra 2976 maturáló jelentkezett. A középszintű vizsgák közül matematikára regisztráltak a legtöbben, összesen 3958-an, ebből a tantárgyból azonban csak emelt szinten kell szóbeli vizsgát tenni. Volt néhány kevésbé népszerű tárgy is. Középszintű művelődési és kommunikációs alapismeretek vizsgára a megyében mindössze egy hódmezővásárhelyi diák jelentkezett.
A felvételi ponthatárok kihirdetésére várhatóan július 24-én kerül sor. A módosítások, és dokumentummásolatok benyújtásának végső határideje július 10.