Szórakozás

Így kötötte magához Klapkát Mary Zsuzsi

Klapka György szerint a gyakori veszekedések után csak a gyermekáldás hozhatott békülést.

„Bár annyi idős voltam, mint az anyósom, de boldogan tapsikoltak az örömszülők lányuk jó partijához, mert Zsuzsi a nyomorból luxusba került (…). Christan, azaz Öcsi azért jött gyorsan, hogy elsőszülött lányunk ne legyen egyke (…). Ekkor vettem meg a Klapka-rezidenciát, egy háromemeletes, barokk stílusban épült házat a düsseldorfi villanegyedben (…). Negyventagú személyzetünk volt, az irodában dolgozók mellett szakács, bejárónő, pesztonka a gyerekeknek (…). Nagyon őszintén éltünk, Zsuzsi egyszer bevallotta: azért szülte nekem a gyerekeket, annyit, amennyit csak akartam, mert ez neki az életbiztosítása. Tudja, annyira szeretem a gyerekeimet, hogy miattuk soha sem hagynám el őt. Nem tévedett” – idézi Klapka György könyvéből a Blikk.

Fotó: TV2

Az Aranyember azt is leírta, hogy Zsuzsival való kapcsolata meglehetősen telített volt viszontagságokkal. A vitákra a megoldást pedig rendszerint egy-egy új gyermek megszületése jelentette. „Álszentül sajnálkozva közölte, hogy terhes lett. Jól tudta, hogy egy baba az egyetlen békülési lehetőség” – fogalmazott Klapka, aki azt is leírta, hogy egyik lányuk, Sandy ikernek indult, de a másik magzattal elvetélt az énekesnő, miközben egy tévéfelvételen, Vitray Tamás műsorában görcseit tűrve, mosolyogva adott interjút.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik