Szórakozás

ByeAlex lemondja a koncertjeit

byalex (byalex)
byalex (byalex)

A fényeslitkei fiú halálosan kifáradt a nagy eurovíziós hajtásban.

ByeAlex eddig sem volt egy örökmozgó típus, de az elmúlt hónapok megfeszített tempója látványosan kifárasztotta. A folyamatos próbák, koncertek és szaladgálás mellett az őt ért támadások visszaverésére is komoly erőt kellett fordítania, így nem csoda, hogy most egy kis pihenésre vágyik.

Fotó: MTI

“Kemény volt a mai nap. Reggeltől több interjút kellett abszolválni, többek közt a svéd rádió részére. Két próba is volt. Az estit már zsűrik nézték. Voltak technikai bakik sajnos, viszont a tömeg óriási volt, pörögtek, ritmusra tapsoltak. Ahhoz képest, hogy félholt állapotban kerültem fel a színpadra, nagyon jól éreztem magam. Holnap majd nézzetek” – osztotta meg ma hajnalban a legnagyobb közösségi oldalon ByeAlex, aki már most tudja, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál után hosszú pihenésre lesz szüksége.

Az MTI-nek adott interjújában elmondta, hogy hazatérése után valószínűleg lemondja néhány koncertjét. “Ha úgy fogom érezni, hogy nem állok készen megfelelő programmal színpadra állni, akkor nem fogok fellépni, mert Malmö előtt tapasztaltam, mi az, ami adott helyen elmegy, és mi az, ami már nem” – mondta ByeAlex, utalva legutóbbi magyar fellépésére, ahol csúfos kudarcot vallott.

A pihenő előtt viszont ma este még egy komoly feladat vár rá. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében több millió néző előtt kell előadnia a Kedvesem című dalt, amellyel remélhetőleg előkelő helyen végez majd. Az Alexet gitáron kísérő Kővágó Dániel nagyon bizakodó: szerinte komoly esélyük van arra, hogy bekerüljenek az első tízbe. Ez eddig csak kétszer sikerült Magyarországnak: 1994-ben Bayer Friderika 4. lett Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett az Unsubstantial Blues-zal. A finálét az M1 élőben közvetíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik