Szórakozás

Mentőhelikopterrel szállították kórházba George Michaelt

Egy brit autópályán karambolozott a görög származású énekes.

A 49 éves zenész csütörtök délután 5 óra 50 perckor szenvedett autóbalesetet a M1-es brit autópályán – írja a Sky News. Szóvivője szerint George Michael csak felületi sérüléseket és horzsolásokat szerzett. Egy szemtanú szerint azonban az énekest mentőhelikopterrel vitték a kórházba.

A mentők szóvivőjének nyilatkozata is utóbbit támasztja alá. Ő azt mondta, a karambolozó „40-es éveiben lévő férfi fejsérülést szenvedett, további egészségügyi ellátása és állapotának stabilizálása végett a légimentők kórházba szállították”.

A Sky News emlékeztet, George Michaelt 2010-ben nyolc hét elzárásra ítélték, miután némi marihuána elfogyasztása után balesetet okozott Range Roverével. Akkor öt évre eltiltották a vezetéstől.

Whamtől a szólókarrierig

George Michael, azaz Georgios Kyriacos Panayiotou kétszeres Grammy-díjas angol énekes-dalszerző, aki az 1980-as években lett népszerű, amikor megalapította a Wham! nevű popduót, egykori iskolatársával, Andrew Ridgeley-vel.

Első szóló kislemeze, a Careless Whisper megjelenésekor az énekes még a duó tagja volt, és világszerte 6 millió példány kelt el a lemezből. 2010-ig több mint 100 millió lemezt adott el, ebből hét brit első helyezett kislemezt, hét brit első helyezett albumot, nyolc amerikai első helyezett kislemezt és egy Amerikában első helyezett nagylemezt.

1987-es debütáló szólóalbuma, a Faith, több mint 20 millió példányban kelt el világszerte. 2004-ben a Radio Academy szerint az 1984 és 2004 közötti időszakot nézve az ő dalait játszották legtöbbször a brit rádiók. 2006-ban George Michael bejelentette, hogy 15 év után újra turnéra indul. A 25 Live című turné világméretű volt, három évig tartott.

(via Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik