A cambridge-i kutató Brian Gardinerrel és Jon Shanklinnel írt közös tanulmányban 1985-ben jelentette be az ózonlyuk felfedezését 1985-ben a Nature tudományos folyóiratban – közölte a BBC hírszolgálata.
Felfedezésük vezetett el a montreali egyezmény aláírásához, ez a nemzetközi egyezmény szabályozta a CFC-gázok – halogénezett szénhidrogének – termelését a világon.
“Joe kiváló fizikus volt, munkássága megváltoztatta azt a módot, ahogy a környezetet szemléljük. Az ózonlyuk felfedezése után bolygónk ügyeinek energetikus nagykövetévé vált” – hangoztatta Alan Rodger professzor, az Antarktisz tanulmányozását célzó brit program megbízott igazgatója.
Farman a Cambridge-i Egyetemen végezte tanulmányait, majd a Falkland-szigeteki tudományos kutatásokért felelős tisztviselőnek nevezték ki 1956-ban. 1969-ban vált e kutatások vezetőjévé az Edinburghi Egyetemen. 1976-ban lett a Cambridge-i Egyetemen működő déli-sarki kutatócsoport fizikai részlegének vezetője. Ekkortól szentelte figyelmét az Antarktisz fölötti ózonréteg alakulásának.
Az Antarktisz feletti ózonlyuk az 1980-as évek eleje óta alakul ki évről évre. Az ózonréteg elvékonyodásáért nagyrészt az ember által előállított vegyületekből – CFC-gázokból – felszabaduló klór a felelős, amely hihetetlen gyorsasággal képes szétzúzni az ózonmolekulákat bizonyos körülmények között, és a folyamatban az alsó sztratoszféra hőmérséklete is meghatározó szerepet játszik. Az ózonréteg természetes védelmet nyújt a Napból érkező káros ultraibolya sugárzással szemben, amely bőrrákot okozhat és károsíthatja a növényzetet.
Az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műholdas mérései szerint tavaly az Antarktisz feletti ózonlyuk a második legkisebb kiterjedését érte el az elmúlt húsz évet tekintve. Szakemberek szerint az ózonréteg-károsító vegyületek gyártásának szabályozásáról szóló montreali egyezmény ellenére még legalább 2060-ig kell várni arra, hogy az Antarktisz feletti ózonréteg visszanyerje az 1980-as évek előtti állapotát.
