Szórakozás

Kergebringák nyergébe pattantak a sztárok

Pataki Zita, Ónodi Eszter, Dukai Regina és Müller Attila is nyeregbe pattantak, hogy ezzel is „edzenek” a május 17-én rajtoló Visegrádi 4-ek kerékpár-maratonra és az egész hétvégén át tartó WestEnd Bringa Weekend programjaira.

A 4 ország összefogásának jelképeként egészen Krakkóig tartó, 533 km-es tekerés hallatára a sztárok álla is leesett. Ónodi Eszter már régi biciklis, egyszer majdnem körbetekerte a Balatont, de a gyermekének érkezése akkor közbeszólt. Egyébként imád bicajozni, de nem vállalkozna hasonló megmérettetésre, ugyanis maximum 50 km a napi adagja. A május 17-én, pénteken rajtoló futam háziasszonyaként aktív szerepet vállalt, ő indítja majd a rajtot.

„Hú, ezekre a bringákra már teljes védőfelszerelés kell!” – nevetett Pataki Zita, mikor meglátta a csodajárgányokat. „Nagyon szuperek ezek a kerékpárok, igazi kihívás lehet egykerekűn egyensúlyozni, de ahogy látom, Müller Attilának remekül megy. Én ugyan nem próbáltam ki, de biztonságos távolságból csodálni is igazán élvezetes.” – tette hozzá az időjós, akihez olyannyira közel áll a biciklizés, hogy a párjával heti kétszer is körbekerekezi a Velencei-tavat. Nemrégiben egy kellemetlen meglepetés is érte: kilopták a kerékpárja egyik kerekét.

„Vagány csajszinak tartom magam, az egész családom rendszeresen bringázik, kiemelve a csapatból az anyukámat, akiben igazi kerékpáros vér folyik. Szerintem még az El Caminonak is simán nekivágna két keréken.” – mesélte lelkesen Dukai Regina, akit teljesen kikapcsolt a bicajozás, már csak egy kis pörgős zenét hiányolt az attrakciókhoz.

Müller Attila igazi extrémsport kedvelő, régen biciklis futárként is dolgozott. A Cross Country sem áll távol tőle, sőt az egykerekűzés is remekül megy neki. „ Persze sokszor összetörtem már magam, ez elkerülhetetlen ilyenkor. Imádok kerekezni, Budaörsön van is egy amatőr klub, idén úgy néz ki, versenyezni is megyek az egyesület színeiben” – mondta a színész-műsorvezető, aki most is kihasználta a lehetőséget és végiglovagolta az extrém paripákat.

A jövő hétvégét számtalan bicajos program színesíti majd a bevásárlóközpontban. A Visegrádi 4-ek kerékpár-maraton rajta mellett családi programokkal, extrém bemutatókkal, bringa szépségversennyel, kerékpár árveréssel, koncertekkel és a kergebringák kiállításával is várják az érdeklődőket.

A részletes programot az érdeklődők a www.westendtekerem.hu oldalon tekinthetik meg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik