Szórakozás

Király Viktor: “alig tudtam valamit Magyarországról”

Tizenhat éves koráig egy harmadik világbeli országként képzelte el Magyarországot.

Sokat utazol?

Igen, de általában ugyanazon két hely, New York és Budapest között ingázok. New Yorkban születtem és éltem egészen tizenhat éves koromig, amikor is a szüleim hazaköltöztek Magyarországra. Addig a magyar nyelvet sem beszéltem, és az országról sem tudtam túl sokat. Azóta nagyon „elmagyarosodtunk”. Ben, a testvérem most is Manhattanben él, de magyar társasággal lóg. Én szeretek itt élni, az összes hibával együtt.

Fotó: TV2

Mire gondolsz?

Amíg Amerikában éltem, nem volt nekem szimpatikus az álkedvesség, itt viszont a pesszimista felfogás, a negatív tenger túl sok. Itt élve tanultam meg értékelni az amerikai toleranciát és optimizmust, és azt, hogy ők nem veszik túl komolyan az életet.

Melyik a legkedvesebb úti emléked?

Nekem az, amikor először érkeztem Magyarországra. Tipikus átlag amerikaiként ignoráns módon Magyarországot nagyjából úgy képzeltem el, mint egy harmadik világbeli országot. Ehhez képest Budapestbe már elsőre beleszerettem, gyönyörű volt! Ugyanakkor Trabantot is itt láttam életemben először.

Mit gondol Király Viktor a magyar konyháról? Mi álmai úti célja? Miért jár kéthavonta Londonba? Válaszok a milesandmeals.cafeblog.hu interjújában!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik