Szórakozás

Gyanúsítottként hallgatták ki Stohlt

stohl andrás (stohl andrás, )
stohl andrás (stohl andrás, )

Stohl András egyre nagyobb bajba kerül elhíresült botránykönyve miatt.

A Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított a színész és Szalai Vivien, a Magyar börtönpokol című könyv szerzője, valamint a kiadó ellen. “Múlt héten gyanúsítottként hallgatták ki S. Andrást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. Az ügyben ő az egyetlen gyanúsított” – erősítette meg a Blikk információit Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. Stohl egyébként korábban úgy fogalmazott, hogy egyedül vállalja a felelősséget a könyvben leírtakért, és jelenleg valóban úgy fest, hogy egyedül kell elvinnie a balhét, lévén – legalábbis egyelőre – csak őt gyanúsította meg a rendőrség.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

De ez az ügy még nem minden, ugyanis a könyv miatt egy büntetőügy is indult, amelyben a pécsi ügyészség rendelt el nyomozást. Ráadásul nem zárult le a kártérítési pere sem, amelyben az ittasan és kábítószer befolyásoltsága alatt álló, és így közlekedési balesetet okozó Buci áldozata, Kaincz Pál és családja 12 millió forintot követel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik