Szórakozás

Kikosarazták Brad Pittet

brad-pitt(210x140)(3).jpg (brad pitt)
brad-pitt(210x140)(3).jpg (brad pitt)

Michael Haneke visszautasította a felkérést egy film megrendezésére.

Haneke az Ö3 osztrák rádiónak elmondta: Brad Pitt produkciós cége néhány hete felkérte őt, hogy legyen a rendezője egy filmnek, amelynek a színész lett volna a főszereplője.

„(Brad Pitt) szerette volna, hogy én legyek a rendező. De egyáltalán nem érdekelt a téma, és egyébként sem rendezek mások forgatókönyveiből” – mondta Haneke, aki magát inkább szerzőnek, mint rendezőnek tartja.

„Semmi kifogásom a személye ellen, de én a szerepekhez keresem ki a színészeket” – tette hozzá.

A 71 éves Michael Haneke korábban főként Európában számított elismert rendezőnek. Legutóbbi filmjével, a Szerelemmel (Amour) azonban nem csak az európai filmfesztiválokon tarolt, de a tengerentúlon is hírnévre tett szert. „Az amerikai mainstream filmek amúgy sem illenek hozzám” – mondta az Ö3-nek. Szerinte az amerikai fősodorbeli filmgyártás „a válaszok mozija”: a nézőnek, amikor kijön a moziból, úgy kell éreznie, hogy „a világ tökéletesen rendben van”. Az én filmjeimben soha nem ez a helyzet – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Szerelem sikerével járó utazgatások után most már hamarosan el akar kezdeni dolgozni egy forgatókönyvön. Erről egyelőre csak annyit mondott, hogy a témának „az internethez lesz köze”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik