Szórakozás

Időseket bántalmazó gyilkosokat engednek szabadon?

Négy év után sem sikerült ítéletet hozni egy héttagú rablóbanda ügyében, akik idős embereket támadtak meg, s raboltak ki.

R. Elemér (49) héttagú bűnbandája arra specializálódott, hogy könnyű célpontoknak számító öregembereket rabol ki otthonukban. Áldozataikat kegyetlenül bántalmazták, ketten bele is haltak sérüléseikbe, kettőt csak az orvosok tudtak visszahozni az életbe – írja a Blikk.hu.

Információik szerint vasárnap a banda három tagját engedték ki a börtönből, mivel letelt a maximális előzetesben eltölthető idő.  Mindez annak ellenére történt, hogy 2011-ben egyes vádlottak elismerték bűnösségüket. A per során szükségessé vált DNS vizsgálatok pedig közel 30 millió forintba kerültek.

„Az, hogy kijöhettek, nem jelenti azt, hogy nem bűnösök, hiszen van ellenük bizonyíték. Gyilkosok, mégis megilleti őket a „szabadság joga” – nyilatkozta a Blikknek az egyik elhúnyt hozzátartozója, aki mint elmondta: saját testi épségét is félti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik