Szórakozás

Utolsó útjára indul a veszprémi Versbusz

Utolsó körútjára indul csütörtökön a veszprémi Versbusz; a Városi Művelődési Központ országosan egyedülálló egész napos mobil kulturális programja hét év után búcsúzik a közönségtől - közölték a szervezők az MTI-vel.

Varga Róbert, a Versbusz kitalálója a döntést azzal indokolta, hogy a projekt sikeresen teljesítette misszióját, amiért hét éve létrejött: a költészet napján felhívták a figyelmet a magyar irodalom kincseire.

“Azt akartuk elérni, hogy senki ne kötelező, pátoszos ünnepnapként élje meg a versekkel való kapcsolatát, ne gondolja azt, hogy a költészettel csak kultúrházakban, meghirdetett irodalmi műsorokban, megemlékező koszorúzásokon lehet találkozni” – fogalmazott az ötletgazda.

Az idei rendezvényen a három alapító tag, Bencze Ilona, Hűvösvölgyi Ildikó és Kőrösi Csaba színművészek mellett Csehy Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Németh Zoltán felvidéki magyar költők, valamint Dávid Roland gitáros-énekes lép fel; a veszprémi Versbusz utasai mondanak verset helyi járaton, idősek otthonában, múzeumban, középiskolai kollégiumban és tartanak rendhagyó irodalomórát általános iskolásoknak.

A búcsúrendezvényre 100 verssel és 50 dallal készül a csapat; a három felvidéki kortárs magyar költő a 4-es számú helyi járaton olvassa fel költeményeit.

A statisztikák szerint a három alapító tag az elmúlt hat évben megközelítőleg ezer kilométert utazott a Versbuszon, hogy különleges helyszíneken (helyi járat, utca, tér, családi ház, börtön, pláza, szülészet, laktanya, idősek otthona, nyugdíjas klub, egyetem, iskola, óvoda, kollégium) verseket ajándékozzon minden korosztálynak.

A Versbuszon összesen mintegy háromezer ember hallhatott verset: a legnépszerűbb művek közé tartozott Petőfi Sándor Egy estém otthon, Arany János Rege a csodaszarvasról, Ady Endre Párisban járt az ősz, József Attila Gyermekké tettél és Tóth Árpád A holdkóros apród története című verse – közölte Varga Róbert.

A legnagyobb közönségsikere a 2012-es, József Attila és Cseh Tamás emlékére indított reggeli Versbusznak volt, amelynek keretében gitáros-énekesek játszották a legendás dalnok számait, miközben a nagy magyar költő versei is elhangzottak a járaton.

A részvételi rekord 2011-ben dőlt meg, amikor az ötéves jubileumi Versbusz utasai egy nap alatt 800 embernek mondtak verset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik